A cím nem vicc, szimplán tényekre hagyatkozik. Sokan azt gondolnák, hogy az inverteres klímák, legyen az bármilyen gyártótól keveset fogyaszt üzemelt állapotban – ami nyilván lehetséges az on-off társaihoz képest, viszont a készenléti állapotról abszolúte nem esik szó, pedig a tények megdöbbentőek.
Kezdjük a sztorit az elején.
A kormány bejelentette a rezsicsökkentés-csökkentését, ami az akkor bejelentett árakra hagyatkozva rendesen megdöbbentett. Ugye a bejelentés napján hivatalos kormányinfós adatok szerint 1kwh áramot 252ft-ért adták volna. Nos ezt korrigálták 70,1Ft, ami rossz, de nem tragikus – de erre a részletes információra kellett várnunk közel 2 hetet.
Amíg bennem forgott a 2 generációs ház, dupla „fogyasztás” gondolata, hogy mennyire beszívtuk, úgy azonnal kapcsoltam, már aznap nekirugaszkodtam a méréseknek.
Annyit érdemes megjegyeznem, hogy a 2 generációs ház mellett az összfogyasztásunk villamos energia tekintetében 540kWh. Ebben van 1 melegvizes bojler a nappali órán, 2db hűtő, 2db mosógép, 2db villanyos sütő, 2db mikró, 1db vízforraló, 4db számítógép, 2db klíma, 1db NAS.
A két háztartásban 2-2 fő él, azaz összesen 4-en vagyunk, 4 felnőtt ember.
A bejelentett értékekkel számolva eléggé felcsúszott volna villamos energiára fizetendő összeg, összesen:
Több, mint 100.000 Forintra
540kwh/hó július közepén bejelentett kormányinfó alapján
Későbbi bejegyzésben kitérek a különböző háztartási és szórakoztató elektronikák fogyasztására, most foglalkozzunk a klímákkal, mert ezek az adatok megdöbbentőek.
A Gree, Midea és Samsung klímák esetén a stanby fogyasztás nincs feltüntetve, csak mindössze annyi, hogy szabványoknak megfelelő. Ez sokat nem fog mondani egy átlagembernek – az elképzelés az alacsony 1-2W-os kóstálás lesz.
Első körben bele sem gondoltam a címben említett lehetőségbe, de amikor rácsíptettem a bejövő oldalon lévő fázis oldalon a klíma előtt lévő vezetékre a lakatfogót megdöbbentem, hiszen a következőt mutatta:
0,20A
Lakatfogó, fázis vezetéken Gree G-tech klíma előtt
Hirtelen még nem raktam össze a képletet, viszont furcsállottam ezt a mértékű „evést” a részéről, hiszen teljes mértékben kikapcsolt állapotban pihen napok óta. Mértem több órán keresztül, de tök változatlan volt (minimális eltérések nyilván voltak 0,18-0,22 között mozgott az érték). Megnéztem több lakatfogóval és fogyasztásmérővel is, majd le kellett ülnöm néhány percre, mert az adatok teljesen megdöbbentettek.
Nézzük a számokat
Egyszerűbb, ha táblázatba vesszük a dolgot.
Áramfelvétel | 0,2A |
Feszültség | 230V |
Teljesítményfelvétel | 46W |
1 napi fogyasztás (0-24h bekötve) | 1,1kWh |
1 havi fogyasztás (0-24h bekötve) | 33kWh |
33kWh ára 70,1Ft/kWh esetén /hó | 2313,3Ft |
Igen, Wi-Fi-s az eszköz, de routerre nincs csatlakoztatva, illetve a Wi-Fi is ki van kapcsolva a távirányítón keresztül.
Felvettem a kapcsolatot a klímás céggel akivel felrakattam a terméket, de szerintük ez tök normális érték. Jó kérdés mennyire normális, ha egy készenléti állapot annyit emészt fel, mint 2db TV, 2db számítógép, 1db NAS, 1db Router összesen (nyilván utóbb kettőn kívül mind készenléti vagy kikapcsolt állapotban).
Legszomorúbb helyzet az egészben, hogy ezen klímából kettő van direktbe kötve. Tehát ezen értékek duplájával lehet számolni. Azaz, mivel mindenképp 210kWh fölött fogunk fogyasztani havonta, így a fölötte lévő fizetendő kWh már a megemelt áron kell történjen – pontosabba az esetemben 2300Ft x2, azaz 4600Ft havonta, ha ki van kapcsolva a klíma, de be van kötve a hálózatba. Ez éves szinten 55.200Ft. Egy komplett Netflix előfizetés ára.
A tény valós, mérés alapján 1 hét alatt, lekötött állapotban (mindkét klíma esetén) közel 14kWh csökkent a fogyasztás.
Konklúzió
Szerintem próbálja meg mindenki maga levonni a következtetéseket. Azon emberek akiknek villásdugóval van szerelve és nincs hosszabb távon szüksége a klímára érdemesebb kihúzni, hogy a rezsiszámlánkat ne növelje teljesen feleslegesen.
No Comments
Leave a comment Cancel